Amikor reggel felébredtem, már fény szűrődött be az ablakon. Nem napfény, hanem az utcai lámpák fénye, amik teljesen olyan érzést keltettek az emberben, mintha a szárazföldön lenne. Vagy legalábbis nem a tenger mélyén, egy hatalmas buborék alatt...
Nem volt sok időm a fényen gondolkodni, ugyanis csak fél perc múlva tűnt fel, hogy Shawn karját fogva fekszem, tőle alig pár centiméterre. A felismeréstől hirtelen annyira megijedtem, hogy ahogy elengedtem a karját és hirtelen hátrapattantam, takaróval együtt leestem az ágyról, felsikítottam és egy elég nagyot puffantam.
Erős fájdalom nyilallt a derekamba, de próbáltam hangtalanul felülni, hátha Shawn nem kelt fel a szerencsétlenkedésemre - bár ezt nehéz volt elképzelni. Ahogy számítottam rá, Shawn ülőhelyzetben bámult rám - gondolom felpattant a sikításomra - majd amikor leesett neki hogy mi történt, elröhögte magát.
Hunyorogva néztem rá, játszva a sértődöttet, majd megpróbáltam felállni, de a derekam annyira fájt hogy visszaültem a fapadlóra. Ha ez nem lett volna elég, a fejem is ismét fájni kezdett.
Shawn - még mindig erősen vigyorogva - felém hajolt.
- Gyere. - nyújtotta felém mindkét kezét.
Egy másodpercnyi habozás után hagytam hogy felsegítsen, majd a derekamat szorongatva ráültem az ágy szélére, miközben ő még mindig kuncogott a hátam mögött.
- Nagyon vicces. - mondtam, bár én sem bírtam megállni hogy ne mosolyogjak.
- Hogy estél le? - kérdezte mosolyogva, miközben leguggolt elém. Észre sem vettem hogy megkerülte az ágyat.
- Ööö. - két másodpercnyi villámgondolkodás után úgy döntöttem jobb ha nem mondom meg az igazságot, mert csak még jobban kiröhögne. - Nem tudom.
- Aha. - próbálta visszatartani a mosolygást, de nem sikerült neki. - Hát, akkor jó reggelt. - közölte poénosan, majd felállt és a szekrényéhez ment.
- Neked is. - mondtam gúnyosan.
- Köszi. - kacsintott felém, aztán kivett a gardróbjából egy fekete Jack Daniel's-es pulcsit és egy sötét farmernadrágot.
Én is simán felálltam az ágyról - mivel ez az ágyról-leesés rendesen felélesztett a szokásos reggeli kómás-állapotomból - és a kezembe vettem a Shawn íróasztali székére tett ruháimat, amik előző nap is rajtam voltak.
- Mikor szeretnél elmenni vásárolni? - állt meg mellettem a ruháival a kezében.
- Minél előbb. - közöltem, érezve a világos színű farmernadrágom erős tengeri sósvíz-szagát.
- Oké. Felőlem mehetünk bármikor, én ráérek. - vonta meg a vállát. - Úgy volt Nate-tel lesz programom, de az úgy érzem elmarad.
- Miattam... - kezdtem kis gondolkodás után - Miattam ne vesszetek össze. Azt mondjuk nem értem mi baja Nate-nek velem, de tényleg nem akarok itt belezavarni a dolgokba.
- Nem zavarsz bele semmibe. Nate csak egyszerűen hülye, de majd kinövi. Remélhetőleg. - mondta mosolyogva. - Amúgy meg bele kell törődnie abba, hogy itt laksz. Jelenleg...
- Egyszer úgyis visszamegyek. - a gondolattól boldog lettem, de Shawn arcáról eltűnt a mosoly.
- Mentem zuhanyozni. - mutatott az ajtó felé, majd elindult, de az ajtóban megállt és visszafordult. - Vagyis, előbb te mész zuhanyozni, utánad meg én. - ismét mosolygott.
- Jó. - mosolyodtam el én is, majd a ruháimmal együtt bementem a fürdőbe.
A kifejezetten modern fürdő zuhanya alatt sok dolgon gondolkodtam. Először is azon, hogy miféle helyek vannak itt ahol vásárolni lehet...? A kórház ugyanolyan volt mint a normális kórházak - leszámítva a tengeri gyógynövényeket -, úgyhogy talán a boltok is ugyanolyanok. Másik dolog amin gondolkodtam Nate volt, de még mindig nem teljesen értettem meg a problémáját. Harmadik, hogy vajon tényleg látom-e még viszont anyámat és a barátaimat, és hogy vajon tényleg nem álmodom-e ezt az egészet.
Amikor Shawn is végzett a reggeli készülődéssel, vizes hajjal jött vissza a szobába. Megrázta a fejét, aztán megdörzsölte a haját a kezében tartott törölközővel. Kifejezetten aranyos volt szétálló, vizes hajjal.
Az ágyán ültem törökülésben, ő pedig odajött a tőlem nem messze lévő székhez, és a támlájára tette a nedves törölközőt.
Rápillantottam a kezére, és furcsa, fénylően szürkére volt elszíneződve. Hirtelen felugrottam és megfogtam a csuklóját, mire furcsán nézett rám.
Óvatosan megtapintottam a kezén lévő furcsa bőrfelületet, ami furcsán érdes volt. Pár pillanat múlva egyszerűen visszaszíneződött, és az érdek is eltűntek róla. Azt hittem teljesen megbolondultam.
- Ez mi volt? - néztem fel rá ijedten.
- Türeleeem. - mosolygott rám nyugodtan.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Majd később elmagyarázom.
- Beteg vagy? - kérdeztem, mivel a furcsán átváltozó, zöldesszürke színű érdes bőr nem feltétlenül utalt egészségre.
- Nem, dehogy. - mondta félig nevetve. - Nugyi, ez semmi! Látod, már nem is látszik. - forgatta a kezét maga előtt.
Továbbra is összeráncolt homlokkal néztem rá, de az arckifejezésem láttán csak elfordult és elindult az ajtó felé.
- Lejössz reggelizni?
- Ühüm.
- Oké, utána mehetünk is a városba.
Kinyitotta az ajtót, és ismét előreengedett.
Amikor leértünk már mindenki az étkezőben volt. Cory - a szimpatikus platinaszőke srác - valami üdítősdobozt vitt épp' az asztalhoz, a többiek pedig már az asztalnál ültek.
Köszöntünk úgy általánosságban mindenkinek, és - Nate-en kívül - mindenki vissza is köszönt. Ő nem az asztalnál ült, hanem lazán a tévé(?) előtti kanapén ült; nagy fekete haja pont kilátszott a háttámla felett.
Egy ideig én is a nagy, vékony plazmatévé-szerű készüléket figyeltem, amin valaki kamerával a kezében filmezett valahol a víz alatt, ha jól értelmeztem akkor élőben.
A kamera olyan halakat mutatott, amilyeneket még életemben nem láttam, aztán átfordult egy másik személyre. Nem úgy nézett ki, mint amilyenre számítottam: nem volt rajta búvárpalack, -szemüveg, -ruha, csak egy fürdőnadrág. Többméteres távolságra volt a filmezőtől, így kicsit homályosan látszódott csak, de mintha úszóláb legalább lett volna rajta. Tovább nem nézhettem, mert Nate egy gombnyomással kikapcsolta. Azt nem tudtam, hogy csak mert nem akarta tovább nézni, vagy mert látta hogy én is nézem... Ennyire ellenséges lenne velem?
- Csá. - köszönt épphogy csak felénk pillantva flegmán amikor elhaladt előttünk, mintha az előbb észre sem vette volna hogy a szobába érkeztünk.
Shawn küldött felé egy gyilkos pillantást, amit Nate már nem láthatott, mivel épp leült a székére, nekünk háttal.
Zane - a tetovált-piercinges - a fejét csóválva vett el egy bagettet az asztalról, Jared pedig csak elmosolyodott a jeleneten, majd megszólalt:
- Nate.
- Igen? - kérdezte a megszólított oda sem pillantva.
- Gyerekes vagy. - mosolygott felvont szemöldökökkel Jared, mire Nate ráemelte a tekintetét.
Küldött Jared felé egy lesajnáló pillantást, majd nekilátott a reggelijének, miközben mi is leültünk Shawn-nal.
A reggeli szinte teljes csendben telt el, csak Cory és Jared beszélgetett valami úszómaratonról.
Reggeli után már fel sem mentünk Shawn szobájába, hanem azonnal a kijárat felé vettük az irányt. Az ajtó előtt a kezembe nyomott egy fekete kabátot.
- Ezt vedd fel, hideg van.
Engedelmesen felvettem, de nem cipzároztam össze, mert még így is kicsit lógott rajtam. Oké, a folyosói tükör szerint elég hülyén néztem ki benne, de Shawn magas és ... és fiú, én meg lány, ráadásul még kicsi is. Felé fordultam, mire nem tudta visszatartani a vigyorát.
Pár perc múlva már az utcákon sétáltunk. Vagyis, utakon. Széles, téglaköves utakon, amiken csak gyalog jártak az emberek, és nemhogy autók vagy villamosok, de még csak biciklik sem voltak sehol. Körülöttünk mindenhol fák, zöld fű, egy csomó bokor és virág. A lámpák szinte mind más színű fényűek voltak, és teljesen úgy tűnt tőlük az egész hely, mintha egy normális, napsütötte utcán járkálnánk.
Út közben nem beszélgettünk, bár Shawn biztosan beszélt volna velem, csak inkább hagyta hogy bámuljam az egyelőre szokatlan környezetet, ugyanis egész úton ide-oda forgolódtam. Az egész hely olyan volt mint valami védett nemzeti park.
Maximum negyedórányi séta után beértünk a városba. Onnan tudtam, hogy az már a város, hogy több volt a beton, a házak nagyobbak voltak és sűrűbben helyezkedtek el, meg az emberek is többen voltak. Persze, sokkal kevesebben voltak, mint egy normális nagyvárosban, de azt hiszem egy tengeralatti buborékban ennyi ember már tömegnek számított.
Megint megpróbáltam elképzelni milyen lehet itt egy ruhabolt, de amikor Shawn bevezetett az egyik boltba, nem ért nagy meglepetés: ugyanolyan ruhák, cipők és kiegészítők voltak mindenhol, amilyenek fent is. A bolt viszont óriási volt; még emeletei is voltak, és tényleg minden volt benne.
- Úristen. - suttogtam a sok ruha láttán.
Shawn féloldalasan elmosolyodott.
- Csak nyugodtan! - mutatott a ruhák közé, mire elmosolyodtam, és már bele is vetettem volna magamat a ruharengetegbe, de hirtelen megtorpantam.
- Öhm. Nincs pénzem. - igazából a rajtam lévő ruháimon, meg az elromlott telefonomon kívül semmim sem volt.
- Tudom. Nem baj. - kacsintott rám.
Legalább másfél órát töltöttem el próbálgatással, Shawn pedig pontozta a ruhákat, szoknyákat, nadrágokat és felsőket amiket felvettem. Mondjuk, elfogult zsűri volt. Egyedül egy virágmintás szoknya nem tetszett neki, ami viszont nekem nagyon. Végül megegyezett velem úgy, hogy megveszi a szoknyát ha vehet nekem egy feketét is.
Végül minden egyes felpróbált ruhát megvett, és hiába tiltakoztam, szinte követelte hogy ékszereket és hajba-valókat is válogassak.
Nem pénzzel fizetett, hanem valami kék színű kártyával, ami feleakkora volt mint egy bankkártya, és nem volt rajta semmilyen felirat, kivéve Shawn nevét és lakcímét.
Öt nagy méretű szatyorral mentünk ki a boltból, és még azt sem akarta engedni hogy ebből kettőt én vigyek. Persze, voltam annyira makacs hogy tíz perc után mégis odaadott egyet. Annyira hálás voltam neki a cuccokért, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de ehelyett csak körülbelül fél órán keresztül hálálkodtam neki.
Ezután még két kisebb szatyornyi cuccot szedtünk össze egy pláza-szerű épületben (itt is sokkal kevesebb volt az ember és a bolt), amik tartalmaztak többek közt fog- és hajkefét, sminkcuccokat, egy-két könyvet, furcsa, növényi hajápolókat (Shawn magyarázta el hogy melyik mire jó; volt köztük hajgöndörítő, -egyenesítő, meg mindenféle extra-cucc), és még fehérneműket is. Utóbbiakat mondjuk nem Shawn jelenlétében válogattam ki; ő megvárt a pláza folyosóján.
Én midig spórolva vásároltam ezelőtt, de itt semmin sem volt árcédula, vagy bármi más. Erre hazafelémenet rá is kérdeztem.
- Itt hogyhogy nincs semmin árcédula? - kérdeztem, miközben egy rövid vitatkozás után átvettem Shawn-tól az egyik kisebb szatyrot.
- Mi?
- Árcédula. A ruhákon, meg a többi cuccon.
- Ja. Hát, ez egy egyszerűbb világ mint a fenti. Itt nincs pénz, hanem mindenkinek van egy kártyája, amire minden hónap elején kap egy összeget, attól függően hogy mennyit dolgozott az előző hónapban. - folytatta.
- Nekem is lesz kártyám...? Nem akarom hogy te költs rám. Így is menyi cuccot vettél... - emeltem fel a kezemben tartott szatyrokat.
- Ugyan, ez semmi. - mosolyodott el. - Néha itt lent is koncertezünk a srácokkal, és jobban megfizetik mint odafent. Azt hiszem egyedüli banda vagyunk.
- Azért, gondolom fent is szép összegeket kaptatok.
- Persze. Amit aztán megkapott az a barom menedzserünk, a koncertrendezők, kiadó, satöbbi, és a maradékot is ötfelé osztottuk. Itt lent meg amúgy sem kell sok dologra költeni. - vonta meg a vállát.
- Értem... Szóval nekem is lehet kártyám?
- Ha annyira akarsz, lehet... ha... - nem fejezte be a mondatot.
- Ha...?
- Mindegy. - fordította el a fejét.
Kezdtem unni hogy elhallgat dolgokat, de nem akartam szóvá tenni. Egyelőre.
Visszafelé már végigbeszélgettük az utat, még nevettünk is párszor.
Amikor beléptem az ajtón, Nate-tel találtam szemben magamat, aki előttem állt két-három méterre. Végigmérte a szatyrokat, majd kifejezéstelen arccal rám, aztán Shawnra nézett, végül megcsóválta a fejét és felment a lépcsőn.
- Ezt a barmot... - mondta Shawn halkan.
- Engem nem zavar... - hazudtam.
Felmentünk a szobájába, én pedig átöltöztem pár új ruhámba. Meg persze újból megköszöntem mindent Shawnnak, aki helyet csinált a szekrényében, hogy beférjenek az én cuccaim is. Hirtelen furának éreztem a helyzetet: egy fiú megment, nála lakom, a szobájában alszom, egy fogkefét használunk (/tunk), bevásárol nekem, közös szekrényünk van... De ez mégsem az volt, aminek ezek alapján tűnt. Egyszerűen csak kedves velem, mert úgy érzi elrontotta az életemet azzal hogy idehozott. Látom rajta, még ha nem is mondja el.
Az elején még én is így gondolkodtam, de ez az álláspontom gyorsan megváltozott. Ha ott hagy, egyszerűen meghaltam volna. Így pedig lehetőségem van visszamenni anyához, és még ezt a furcsa helyet is megismertem. Ráadásul találkoztam az egyik leghíresebb amerikai rockbanda elhunyt(?) tagjaival. Persze ha még mindig igaz ez az egész.
Miközben ezek a gondolatok végigsuhantak a fejemen, Shawnt bámultam amint a szekrényében pakol. Kiszórtam a szatyrok tartalmát az ágyra, ő pedig elkezdte összehajtani és bepakolni őket. Illetve, megpróbálta összehajtani őket...
- Segítek. - mondtam félig nevetve, és az ágyon átmászva kivettem a kezéből egy bordó csőnadrágot.
Pár pillanat alatt tökéletesen összehajtottam, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Én inkább egyszerűen a vállfákra teszem a felsőket, jó? - szólalt meg kis hallgatás után, mire felnevettem.
- Jó.
Pár perc alatt teletömtük a szekrényt.
- Most mit csináljunk? - hasaltam rá az ágyra.
Shawn pár pillanatra elgondolkodott.
- Ha gondolod, mutathatok valamit.
- Mit?
- Reggel, tudod a kezem...
- Ühüm. - felültem az ágyon és érdeklődve hallgattam.
- Azzal kapcsolatban mutathatok valamit.
- Oké.
Tényleg nagyon érdekelt hogy mi volt az ami reggel történt.
- Vegyél fel egy kabátot, mert sokat fogunk sétálni. - halványan elmosolyodott.
A szekrényhez mentem és kivettem belőle egy szegecses fekete bőrkabátot. A farmeremet és a fehér pulcsimat is átvettem, mert tényleg zavart a sósvíz-szaguk, és még egy minimális sminket is magamra dobtam.
Ismét lementünk a lépcsőkön az előszobáig. (Vagy, előfolyosóig.) Cory épp akkor jött be az ajtón, amikor leértünk.
- Heló.
- Szia. - köszöntünk vissza tökéletesen egyszerre Shawn-nal.
Levette a kabátját, felakasztotta egy fogasra, majd odalépett hozzánk, és Shawn felé nyújtotta a kezében tartott újságokat.
- Honnan vannak? - vette át őket Shawn.
- Megint George hozta.
- Ki az a George? - szaladt ki a számon.
- A volt-testőrünk, illetve repülőgéppilótánk. - magyarázta Cory. - Jó fej, majd találkozol is vele, néha át szokott jönni. - mosolygott rám, mire halványan visszamosolyogtam.
Repülőgéppilóta... Tehát valószínűleg velük együtt zuhant le.
- Látod, még mindig benne vagyunk. - mutatott Cory a Shawn kezében tartott újság egyik cikkére.
Felléptem a lépcső egyik fokára, hogy én is rálássak az újságra.
Abbahagyták a holttestek keresését. A kisebb betűket már nem láttam jól, de a cím alatti képen megállt a tekintetem. Középen Nate állt; tipikus szívdöglesztő féloldalasmosollyal az arcán támaszkodott összefont karokkal a mögötte lévő falnak. Az egyik oldalán Jared épp' nekiugrott a mit sem sejtő - természetesen félmeztelen - Zane hátának, a másik oldalon Cory rajtuk nevetett, Shawn pedig gitárral a nyakában, hátával és fél lábát felemelve támaszkodott a falnak, fejét pedig Zane-ék felé fordítva mosolygott. Az egész kép szürkére volt színezve, a még nagyobb hatás kedvéért. Mondjuk, ha nem állok az eltűnt bandatagoktól pár centiméterre, talán még el is sírtam volna magamat a cikk és a kép láttán, ahogy valószínűleg abban a percben ezt több ezer tinilány is tette.
- Fél évig képesek keresni minket. - nézett Shawn hitetlenül a cikkre.
- Csakis miattam. - vágott önelégült képet Cory, amin elmosolyodtam.
- Add ide. - nyúlt át Shawn felé egy kéz, a fejemtől pár centiméterre, amitől kicsit megijedtem.
Arrébb álltam (vagy inkább ugrottam), és Nate-et pillantottam meg a mögöttem lévő lépcsőfokon. Shawn a kezébe adta az újságot, ő pedig olvasni kezdte. Meglepődve nyugtáztam, hogy Nate nem vonult fel az újsággal a kezében az emeletre, csak mert én a közelében álltam, vagy még csak nem is lépett messzebb tőlem.
Talán azért, mert azt vártam mikor kap észbe és megy el a közelemből, vagy mert a kócos, előreomló haja vonzotta az emberek tekintetét, vagy mert vártam a reakcióját a cikkre, vagy mindhárom ok miatt, de bámulni kezdtem.
Egyszercsak felemelte a fejét és Shawn felé nyújtotta az újságot, ami közben még jobban szétnyílt, és amikor Shawn már elvette volna, Nate visszahúzta magához az újságot és továbbolvasta, de nem a róluk szóló cikket. Miközben olvasta, egyszer rám emelte a tekintetét, és pár pillanatig pislogás nélkül meredt rám. Kicsit ijesztő volt ilyen közelről farkasszemet nézni vele, de most nem volt ellenséges a pillantása.
Kicsit közelebb hajoltam hozzá, hogy rálássak a cikkre amit olvasott. Teljesen ledöbbentem attól amit láttam.
Hirtelen kikaptam Nate kezéből az újságot. Az én képem volt benne.
A Santa Monica-i rendőrség hivatalosan is eltűntnek nyilvánította a július 10-én, feltehetőleg este 8 és 11 óra között eltűnt 17 éves Hailey Cookot, a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Richard Cook Los Angeles-i rendőrfőkapitány kamaszlányát. Az édesanya vallása szerint lánya szokás szerint a tengerparti mólóhoz ment, de nem ért haza a megszokott időben, és a hívásokat sem vette fel, azonban pontban 22:17-kor érkezett tőle egy SMS, bár feltételezhető, hogy azt már nem ő írta. Az édesanya jelenleg várandós, és egyszerre gyászolja alig egy hónapja elhunyt férjét, valamint reménykedik lánya előkerülésében. [...] ... szerint szó lehet elrablásról, gyilkosságról, vagy akár öngyilkosságról is. A nyomozás jelenleg is folyik az ügyben. [...]Ahogy átfutottam a sorokat, felkaptam a fejemet. Addigra már Cory és Shawn is előttem álltak és a cikket olvasták, Nate pedig távolságtartóan, de mellettem ácsorgott és az arcomat pásztázta a tekintetével.
- Vissza akarok menni. - mondtam szinte némán.
A fiúk összenéztek, Shawn pedig nyelt egy nagyot és csak azután szólalt meg:
- Nem mehetsz... nem vihetlek vissza... - az ő hangja is nagyon halk volt.
- De vissza akarok. Most akarok visszamenni! - egyre hangosabb lettem.
- Hailey, nem mehetsz vissza. - szólalt meg Cory is. - Innen már nem lehet visszamenni.
Úgy éreztem bármelyik pillanatban rám törhet a sírás, úgyhogy elejtettem az újságot, megpördültem és felfutottam a lépcsőn. Bezárkóztam a második emeleti fürdőszobába, és hagytam hogy előszökjenek a könnyeim.
- Shawn -
Mérhetetlen bűntudatot és magam iránti megvetést éreztem. Tudtam, hogy nem tehettem volna mást ahelyett, hogy idehoztam őt, de azt is tudtam, hogy még ha nem is üti be a fejét is ide hoztam volna, csakis önzőségből. Amikor felnéztem Cory szomorú pillantásával találkozott a tekintetem, és még Nate arcán is megjelent valami érzelem-féle.
Elindultam felfelé a lepcsőn hogy Hailey után menjek, de Nate megfogta a karomat.
- Most hagyd egyedül.
- Hailey -
Körülbelül fél órát ültem a fürdő hideg kövén. Miért nem mehetek vissza? Én vissza akarok menni. Mi lesz anyával...? A legjobb barátnőmmel, Kate-tel, és a többi barátommal? A családommal, a kutyámmal, mindenkivel...? Nem akarok itt maradni.
Amikor már kellőképpen szétsírtam a szempillafestékemet, és úgy éreztem nem fog rám törni a zokogás, kinyitottam a fürdőajtót. Senki sem volt a folyosón. Lementem az első emeletre, majd megálltam a legalsó lépcsőn. A fiúk a nagyszobában beszélgettek. Hallgatózni nem szép dolog, de ilyen helyzetben úgy éreztem szabad.
- Shawn, nem tudod felvinni. - hallottam Zane hangját.
- Ne is vidd, tök aranyos csaj! - Jared is ott volt. - De amúgy sem tudnád.
- De vissza akarom vinni. Egyértelműen vissza akar menni, és ezt meg is értem. - Shawn hangját alig hallottam, olyan halk volt.
- Shawn, már megkapta azt a szart! - szólt közbe Nate. - Ha valahogyan lehetséges is lenne hogy visszavidd sem tudnád, mert így nem engedik fel.
- Tudom, de... - nem fejezte be a mondatot.
Leléptem a lépcsőről, mire kicsit megreccsent a fapadló és mindenki felém nézett.
- Kimehetek... - kezdtem, majd elhallgattam és kijavítottam magamat: - Kimegyek sétálni.
Shawn alig láthatóan bólintott, a többiek pedig szótlanul bámultak rám. Megfordultam és kisétáltam a házból.
Fogalmam sem volt arrról hogy hova megyek, csak egyszerűen nem tudtam egy helyben ücsörögni. Ha gondolkodnom kell, mindig elmegyek valahova. Például a mólóra...
Tekintetemet a járdán tartva, szótlanul sétáltam.
Túlságosan bonyolultnak tűnt ez az egész.
Legalább húsz percig ültem egyedül a padon, és hiába nem akartam, de pár könycsepp is legördült az arcomon.
Hirtelen egy alakot pillantottam meg tőlem alig egy méterre, a pad mellet. Egy gyors mozdulattal letöröltem a könnyeimet és felnéztem rá. Nem az volt akire számítottam. Nate állt a pad mellett.
Eszméletlen jó *_* csak így tovább, siess a kövivel.
VálaszTörlésNagyon jó lett :)
VálaszTörlés