VII. fejezet

Éééés visszatértem egy új fejezettel! :) Bocsi, hogy ennyi ideig nem írtam, csak, tudjátok; nyaralás meg mindenféle nyári dolog.. :D Most van egy teljes szabad hetem (júli. 20. szombattól júli 28. vasárnapig), úgyhogy napi egy fejezetet fogok írni legalább az egyik blogomhoz. :)

- Hailey - 

 Nate állt a pad mellett.

Megint egy olyan kék üdítősdoboz volt a kezében, amiről most a fehér feliratot is le tudtam olvasni: HighWire. Milyen hülye név egy italnak. 

Nate pár pillanatig csak nézett rám. Én nem akartam a szemébe nézni, mert elképzeltem milyen pirosak és feldagadtak lehetnek a szemeim, azt viszont láttam, hogy most sem megvető a pillantása. Csak, semleges. 

Leült a pad másik végébe, fél karját a pad támláján támasztva, másik kezében az üdítőjét tartva, és még mindig engem nézett. Azt hittem meg fog szólalni, de mivel ez nem történt meg, szükségszerűnek éreztem hogy én cselekedjek így.

 - Honnan tudtad hogy itt vagyok? - kérdeztem halk, még számomra is alig felismerhető hangon. 

Előre fordította a fejét, és megvonta a vállát. 

 - Én is ide szoktam kijönni, ha szarul vagyok. - szemével egy babakocsit tologató idős nőt követett a park végében. 

Egy percnyi távolba-bámulás után felém fordult, és kissé bizonytalanul felém nyújtotta a HighWire feliratú üdítősdobozt. Ránéztem, alig láthatóan elmosolyodtam, majd megráztam a fejemet, mire visszahúzta a karját és megint kényelembe helyezte magát.  

Ismét hosszú csend állt be, és amikor hosszú percek elteltével már szinte meg is feledkeztem arról, hogy ott ül mellettem, újból megszólalt.

 - Figyelj... tudom hogy paraszt voltam.

Megint rá emeltem a tekintetemet, mert mégiscsak illik annak a szemébe nézni, aki neked beszél. Még ha szét is sírtad a szemeidet és a sminkedet...

Nem válaszoltam semmit, úgyhogy folytatta: 

 - Mindig is paraszt voltam, és valszeg az is maradok, de most eltúloztam. Nagyon. - a szemeiben tényleg megbánást láttam. Vagy legalábbis valami olyasmit. - Igazából megmagyarázni sem tudom... Egyszerűen csak egy barom vagyok.  - megvonta a vállát, miközben az üdítőjét forgatta a kezében, és még mindig megbánó tekintettel bámulta. Félig lehajtott fejjel felém nézett, válaszra várva. 

 - Értem. Azt hiszem. - suttogtam. Még mindig nem tudtam erőt erőltetni a hangomba. 

Rövid hallgatás után megint megszólalt.

 - Szóval... bocsánat. - Az utolsó szót alig hallhatóan mondta. Nem csúszhatott ki túl gyakran a száján.

Feljebb csúszott a padon, de tekintetét még mindig az arcomon tartotta. 

 - Elfogadva. - rámosolyogtam, mire halványan ő is elmosolyodott. Azelőtt még nem igazán láttam mosolyogni. Jól állt neki. 

 - Tuti nem kérsz? - nyújtotta felém megint a HighWire-t. 

Már majdnem kimondtam hogy nem, amikor rájöttem hogy igazából szomjas vagyok. Elvettem tőle az üdítőt, és belekortyoltam. Először nagyon furcsának tűnt az íze. Valami cola-féleségre számítottam, de egyáltalán nem volt olyan. Arra gondoltam biztos valami tengeri cuccból készül. Erre mondjuk nem jöttem rá azzal hogy megfordítottam, mivel nem volt semmi a hátulján. 

Még egyszer belekortyoltam, majd visszaadtam a dobozt Nate-nek. 

 - Volt egy ilyen számunk. - mondta.

 - Mi? 

 - Highwire. - emelte kicsit feljebb az üdítőt. - Lightin' up the fire, livin' on a high wire...

Fejét ritmusra mozgatva énekelni kezdte a számot, én pedig mosolyogva hallgattam. Felismertem a hangját; sokszor adták őket a rádiók és a zenetévék, így nem volt nehéz. Nagyon jó hangja volt, főleg így, élőben. Elgondolkodtam azon, hogy ha a világ összes tinilánya most látná a helyzetemet, mennyire nagyon irigyelne. Vicces. 

Nem hittem volna, hogy pont Nate fogja elterelni a figyelmemet az addig kavargó gondolataimról, amik azért elég komolyak voltak... Még mindig nem tudtam feldolgozni a dolgokat amik az utóbbi pár napban történtek velem. Lehetséges egyáltalán ilyesmit feldolgozni?

 Alig tíz perc múlva már hazafelé sétáltunk. Haza... Azért, ezt több mint fura volt elmondani arról a házról, aminek pár napja még a létezéséről sem tudtam. Viszont egyelőre nagyon úgy tűnt, hogyha nem is végleg, de ideiglenesen biztosan ez az otthonom... 

 - Nem szoktam lelkizni. - szólalt meg Nate, amikor már közel voltunk a kék színű házhoz. - Úgyhogy, kivételes bánásmódban részesültél. - közölte vigyorogva. 

 - Wow, hát... ez megtisztelő. - bólogattam, mire elnevette magát. - Csak nem egoista is vagy? - röhögtem. 

Úgy csinált, mintha elgondolkodott volna. 

 - Hmm... De. Egoista barom. Egoista parasztbarom. - egészített ki. 

 Meglepő volt, hogy szinte egy csapásra ennyit javult a viszonyunk Nate-tel. Ezt alátámasztja Jared meglepett tekintete, amikor - még mindig mosolyogva -  léptünk be az ajtón. Épp' a lépcsőn akart felmenni, de kezében egy pohár vízzel megtorpant, és felvont szemöldökkel, kérdőn nézett ránk. 

 - Heeeló... - köszönt bizonytalanul, mire még jobban elmosolyodtam.

 - Szia. 

 - Csá. - intett neki Nate, majd miután a kabátját felakasztotta az egyik fogasra, elindult fel a lépcsőn. Jared utoljára rám pillantott, de mivel nem mondtam neki semmit, értetlenül megrázta a fejét és Nate után ment.

Remek. Egyedül maradtam. Shawn szobájába úgy éreztem kicsit pofátlanság lenne csak úgy bemenni (mindenkinek kell a magánszféra, nem?), máshova meg nem igen tudtam menni. Pont nyúltam a kabátomért, hogy nézelődjek a városban, vagy valahol máshol, amikor Shawn hangját hallottam a hátam mögül. 

 - Szia. - a hangja kicsit bátortalan és halk volt, de megörültem neki. Hirtelen megpördültem. Zsebretett kézzel támaszkodott a falnak, és a mosolygó fejem láttán ő is kicsit elmosolyodott. - Minden oké? - kérdezte még mindig kicsit halkan. Vagy, inkább bűnbánóan..

 - Azt nem mondanám, de.. jól vagyok. - mondtam még mindig mosolyogva.

 - Akkor oké. - csak egy pillanatra mosolyodott el, majd lehajtotta a fejét és a padlót kezdte bámulni. 

Kezdett zavarni, hogy a folyosó két végén állva kommunikálunk, úgyhogy odamentem hozzá. Nem emelte fel a fejét, úgyhogy még közelebb léptem, hogy megtaláljam a tekintetét. Hirtelen rám villant két gyönyörű szeme. Ilyen közelről még sohasem láttam. Talán zöld volt. Vagy sárgászöld. Kis barnával... meg kékkel. Tökmindegy, egyszerűen csak elképesztően szépek...! Nem akartam bámulni, de elég hosszúnak tűnő másodpercekig csak némán néztem a szemeibe, melyek alig pár centire voltak tőlem. Ő is végig a szemembe nézett, majd én törtem meg a dolgot azzal, hogy hirtelen elkaptam a  fejemet. 

 Arrébb léptem, pislogtam párat, ő pedig megköszörülte a torkát és kivette a kezét a zsebeiből. Óvatosan újra a szemeimbe pillantott, majd megfordult és a nagyszobába ment. Illetve, az étkezőkonyhanappaliba.

- Shawn - 

 A mosolya... gyönyörű. Meg... mindene. Úgy ahogy van tökéletes.

Én meg elcsesztem az életét. Még mindig ezen a véleményen vagyok, és úgy érzem teljesen jogosan. Teljesen máshogy kellett volna intéznem a dolgokat... Az sem lett volna baj ha mindenféle szabályt megszegek és beviszem egy földi kórházba. Kit érdekel ha meglátnak és felismernek? Kit érdekel hogy szabály, hogy azokat, akik biztosan meghalnak a vízben, vagy már meghaltak a vízben, le kell ide hozni? Kit érdekel, hogy szabály, hogy engedély nélkül tilos kimenni a partra? Kit érdekel, hogy volt-sztároknak végképp tilos kimenni a partra? Engem érdekelt. Miért érdekelt...? Dehogy érdekelt! Ő érdekelt.

 Hirtelen megjelent előttem tökéletes arca. Annyira elgondolkodtam, hogy meg sem hallottam ahogy közelít. Fel akartam emelni a fejem, de elfogott kék szemeinek látványa. Előttem, pár centi közel... A szemei, az orra... a szája... nem messze az enyémtől. Csak egy mozdulat lenne, és... 

 Elkapta a fejét, és hátrált egy nagy lépést. Ha nem teszi, akkor talán nem bírom ki... Próbáltam magamhoz térni, majd hátat fordítottam és egyenesen a kanapéhoz sétáltam. Fogalmam sincs miért, de valahova muszáj volt mennem, különben megcsókoltam volna. Ha nem bírom ki... Talán.. Biztos. 

 Hallottam ahogy közeledik, úgyhogy megfogtam a távirányító-szerű lapos, téglalap alakú gépezetet, amivel bekapcosltam a tévéként funkcionáló, szintén furcsa gépet. Fél év után is kicsit furcsák még ezek a dolgok.

 Hailey megállt mögöttem, miközben megpróbáltam bekapcsolni a tévét. Az viszont nem indult el, úgyhogy csak nyomkodtam az irányítót. Biztos megint Zane húzta ki, mert Jared majdnem egész délelőtt a zenecsatornát ordíttatta.

 Amíg ezen gondolkodtam, megjelent mellettem a kanapén. Vagyis, távolságtartóan a szélén. Ügyes vagy Shawn, megijesztetted.

 - Sajnálom. - bukott ki belőlem.

- Hailey -

 - Mit? 

 - Hogy idehoztalak... - nézett rám, miközben letette azt a fura lapos izét a kezéből. 

 - Sajnálod hogy megmentettél? - kérdeztem kicsit meglepve, mégis mosolyogva.

 - Nem, dehogy! - vágta rá gyorsan, és kicsit ő is elmosolyodott. - Azt, hogy, finoman szólva... elrontottam az életedet. Sőt, elvettem az életedet. 

 - Nem! - mondtam picit talán hangosabban, mint akartam. - Nem elvetted. Megmentetted. - most nem mosolyogtam, hanem teljesen komolyan néztem a szemébe. Nagyon zavart, hogy emiatt emészti magát.

 - De... 

 - Nem. - vágtam a szavába a fejemet csóválva, majd közelebb mentem hozzá. 

 - ... itt kell élned. - folytatta az egyik kezét felemelve. - Itt! Az óceán mélyén egy rockbandával. Ami mellesleg fél éve elűnt. - az arckifejezése egyre szomorúbb lett. És dühösebb. Dühös volt, saját magára.

Le akartam fogni azt a kezét, amivel mutogatott, miközben csak úgy törtek ki belőle a szavak, de nem mertem megérinteni. Most valamiért nem, mert olyan érzés volt... olyan... olyan. Amit már nagyon rég óta nem éreztem.

 - ... vissza foglak vinni. Nem érdekel hogy tilos, és hogy lehetetlen, de tudom hogy ezt akarod, és teljesen megértem... - továbbra is a szemembe nézett, miközben beszélt. Le akartam állítani. Fájt, hogy szomorú, hogy dühös... Szinte egy másodperc alatt közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Nem csak azért, mert zavart hogy ok nélkül marcangolja önmagát, hanem mert... meg akartam csókolni.

 Alig két másodperc után Shawn elkapta a száját pár milliméterre és meglepődve nézett rám. Nehezen vett egy nagy levegőt, majd visszacsókolt. Hihetetlen volt. Nem számoltam meddig tartott, pedig mindig szoktam... egyszerűen csak hagytam hogy a hatalmába kerítsen az a fantasztikus érzés. 

A végén megint Shawn kapta el a fejét, de most sokkal messzebbre. Megint nehezen vette a levegőt; szinte zihálva nézett rám. Csak ezután vettem észre, hogy én is kapkodok a levegő után.